Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Széchenyi kártya

hvg.hu Vállalkozás

Jó évet zárt a K&H, még nagyobbra nőne a bank

A piaci élmezőnyben lévő banknak jól megy az üzlet, sikeresen részt vesz az állami programokban, jelentősen bővíteni tudta hitelállományát is. A K&H Bank adózás utáni eredménye 2023-ban elérte a 108 milliárd forintot.

Bank360.hu Gazdaság

Új köntösbe bújt a Széchenyi Kártya Program: szinte kamatmentesen juthatnak kölcsönhöz a vállalkozások

Július elején tette közzé a KAVOSZ a Széchenyi Kártya Program új elemeinek részletes feltételeit - van olyan nagybank, ahol már igényelhetik is a vállalkozások a kedvezményes, akár 0 százalékos kamattal elérhető kölcsönt. Összefoglaltuk, mit érdemes tudni a Széchenyi Újraindítási Hitelekről, vagyis a Széchenyi GO! konstrukciókról.

hvg.hu Vállalkozás

Orbán: a "nagy régi bölény" Demján nélkül nem ment volna

A kormány 100 millió forintra emeli a Széchenyi Program hiteleinek keretösszegét az eddigi 50 millió forintról - jelentette be Orbán Viktor a Széchenyi Kártya jubileumi rendezvényén. Felidézte a kártya indulásának időszakát, és méltatta az ötlet gazdáját, Demján Sándort.

hvg.hu Vállalkozás

Milliókat spórolhatnak a Széchenyi-hitelen a vállalkozások

Az év elejétől újra változott a Széchenyi Kártya Program, januártól a vállalkozások minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel juthatnak a program hiteltermékeihez. Az új feltételek többilliós megtakarításokat hoz(hat)nak a konyhára a hitelfelvevő vállalkozásoknak.

MTI Vállalkozás

Térdig járnak a pénzben a vállalkozások

Az idén eddig a vállalkozások összesen 93,7 milliárd forint folyószámlahitelt igényeltek a Széchenyi kártya program keretében, valamennyi hitelt a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalása mellett folyósították a bankok

MTI Vállalkozás

Félmilliárdos csalás Széchenyi Kártyával: fegyelmit kér az NGM a könyvvizsgálói kamarától

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) arra kérte a Magyar Könyvvizsgáló Kamarát, hogy indítson fegyelmi eljárást és szabjon ki visszatartó erejű szankciót amennyiben van olyan könyvvizsgáló, aki a Széchenyi Kártya-programot érintő félmilliárd forintos csalás gyanúsítottjai között szerepel. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara elnöke közölte, hogy a bűnügy vezető személyeként ismert B. Zs. nem rendelkezik könyvvizsgálói képesítéssel, így nem tagja a kamarának sem, tehát vele szemben a kamara nem járhat el.

MTI Gazdaság

Félmilliárd forintot csaltak Széchenyi-kártyával

Egy képzett szakemberekből álló bűnszervezet mintegy félmilliárd forintot csalt a kis- és középvállalkozásoknak állami garanciával és kamattámogatással nyújtható Széchenyi-kártya programmal; a nyomozás 43 gyanúsított elleni vádemeléssel zárult.

MTI Vállalkozás

Még több pénzt szuszakolnának a Széchenyi Kártyába

A kormányzat továbbra is keresi a lehetőségeket, hogy a kis- és középvállalkozások (kkv) számára legkönnyebben elérhető finanszírozási formát, a Széchenyi Kártya Programot tovább bővítse - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára csütörtökön.

hvg.hu Vállalkozás

Jön az Erzsébet utalvány diktatúrája

Formálisan is monopolhelyzetbe hozza az étkezési piacot amúgy is uraló Erzsébet utalványt az az adótörvényhez benyújtott módosító javaslat, amely szerint 2013-tól más kibocsátó hasonló szolgáltatása nem élvezhet kedvezményes adóelbírálást. így kérdés, mi motiválhatja a munkáltatókat az Erzsébet utalványtól eltérő bármilyen más "étkezési jegy" juttatására?

MTI Vállalkozás

Csütörtöktől igényelhető az Agrár Széchenyi Kártya

Szeptember elsejétől igényelhető az Agrár Széchenyi Kártya - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden. A kártya 1, 2, 3 éves lejáratú folyószámlahitel, hitelkeretének összege minimum 500 ezer forint, felső határa 25 millió.

MTI Vállalkozás

Indul a Széchenyi Kártya önerőhitel

Az Új Széchenyi Terv pályázatainak január 15-ei meghirdetésekor már indulásra kész lesz a Széchenyi Kártya önerő-kiegészítő hitel is - mondta Krisán László, a Ka-Vosz Zrt. vezérigazgatója.

hvg.hu Vállalkozás

Ötvenmilliót is kaphatunk tízéves futamidőre

A Széchenyi kártya program keretében augusztus elsejétől forgóeszköz, 2010. szeptember 1-jétől beruházási hitel felvételére van lehetőség, továbbá a tervek szerint 2011. január elsejétől elindul a pályázaton elnyert forrásokhoz az önerőt biztosító finanszírozás is.

hvg.hu Vállalkozás

Égető szükség van az uniós pénzek átcsoportosítására

Stabil forintra és az uniós pénzek átcsoportosítására van szükség ahhoz, hogy a kormány sikeres gazdaságpolitikát folytathasson, legalábbis ezt a kettőt emelte ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Vállalkozói Negyednek adott interjújában.

hvg.hu Vállalkozás

Széchenyi kártya: emelnék a limitet 50 millióig

A Széchenyi Kártya program sikerét mutatja, hogy a kormány ismét megemelné az igényelhető hitel felső értékhatárát: 50 millió forintig. Átmeneti likviditási problémáikra a mikro, kis,- és középvállalkozások a kereskedelmi banki hitelek helyett az elmúlt másfél évben ugyanis a korábbinál jóval többen választották a kamattámogatással igénybe vehető kártyát, egyebek mellett annak folyamatos elérhetősége miatt.

1 2
Több ezer állást szüntethet meg a Trump-adminisztráció az amerikai titkosszolgálatoknál

Több ezer állást szüntethet meg a Trump-adminisztráció az amerikai titkosszolgálatoknál

Heten meghaltak egy autóbalesetben a Yellowstone közelében, öten turisták voltak

Heten meghaltak egy autóbalesetben a Yellowstone közelében, öten turisták voltak

Az erős csontok titka: így tehetünk a csontritkulás ellen

Az erős csontok titka: így tehetünk a csontritkulás ellen

32 millió forintból készül trollszobor Hódmezővásárhelyen

32 millió forintból készül trollszobor Hódmezővásárhelyen

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Hiába a millió dolláros hűségeskük, Trump folytatja Biden hadjáratát a Google és a Facebook ellen

Hiába a millió dolláros hűségeskük, Trump folytatja Biden hadjáratát a Google és a Facebook ellen

Bolsonaro reméli, hogy már vasárnap elhagyhatja a kórházat

Bolsonaro reméli, hogy már vasárnap elhagyhatja a kórházat

Jön az eső, kezdődik a lehűlés

Jön az eső, kezdődik a lehűlés

Börtönbe ment Trumpért és pitbullként küzd Kína megbüntetéséért a vámháború tábornoka

Börtönbe ment Trumpért és pitbullként küzd Kína megbüntetéséért a vámháború tábornoka

A címlapról ajánljuk